Egyéb kategória bejegyzései

Táncos II. (Néptáncos) tanfolyam

Táncos II. (Néptáncos) tanfolyam

Táncos II. (Néptáncos) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Táncos II. (Néptáncos), Táncos II. (Néptáncos) képzés, Táncos II. (Néptáncos) tanfolyam, Felnőttképzés

táncos olyan egyetemes műveltséggel, magas fokú mozgáskultúrával, tánctechnikai tudással és előadói képességgel rendelkező szakember, aki kifejezően igényesen valósít meg, ad elő színpadi szóló vagy kartáncosi feladatokat. A néptáncos tevékenységét a néptánc, a színházi tánc területén fejti ki és hazai, illetve külföldi környezetben gyakorolja. Néptánc együtteseknél, táncszínházi társulatoknál, valamint színházaknál végezheti művészeti tevékenységét, illetve munkát vállalhat az amatőr táncművészeti élet színterein is. A táncos feladatát a munkaadó szakmai vezetőjének irányításával végzi, és/vagy vállalt feladatait a megbízó elvárásai szerint önálló tevékenység keretein belül látja el.

A szakképesítéssel rendelkező táncos képes:
– rendezői, koreográfusi instrukciókat értelmezni; megvalósítani
– próbarendet, értelmezni
– fizikálisan és mentálisan felkészülni a gyakorlatokra, próbákra és előadásokra
– gyakorlaton részt venni
– próbán részt venni
– új darabokat betanulni
– régi darabokat felújítani
– markírozni (lejáró próbán részt venni)
– színpadot bejárni
– főpróbán részt venni
– az új szakmai törekvéseknek megfelelni
– előadásokban részt venni
– vendégszerepléseken, tájelőadásokon, turnékon részt venni
– mindenütt és mindenkor megfelelő felkészültséggel, ugyanolyan intenzitással táncolni.

Elvárás a fizikai és lelki állóképesség, színpadi szerepformálási képesség, előadókészség, stílusérzék,harmonikus mozgáskoordináció, elhivatottság, intenzív munkavégzés, kreativitás, ötletgazdagság,emlékezőképesség (ismeretmegőrzés), önfegyelem.

#  /-  #táncosII. #néptáncos #néptáncostanfolyam #néptáncosképzés #néptáncostanfolyamról #néptáncosoktatás #néptáncosvizsga

Népi kézműves (Kékfestő) tanfolyam

Népi kézműves (Kékfestő) tanfolyam

Népi kézműves (Kékfestő) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Népi kézműves (Kékfestő), Népi kézműves (Kékfestő) képzés, Népi kézműves (Kékfestő) tanfolyam, Felnőttképzés

Népi kézműves (Kékfestő) a Kárpátmedence magyar és nemzetiségi népi kézművességén belül a kékfestés szakma területén megfelelő kompetenciával rendelkezik a hagyományos
technikák, technológiák, a motívum és formakincs táji specifikus, anyanyelvi szintű elsajátítása révén, természetes anyagokat felhasználva mai, korszerű használati és dísztárgyak, ajándéktárgyak elkészítésére.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
 mestersége területén a Kárpát  medence magyar, és nemzetiségi hagyományos népi kézművesség forma , díszítményvilágának ismeretében hiteles, a XXI. század környezet, lakás és viseletkultúrájának megfelelő funkcionális kézműves tárgyakat létrehozni

 mesterségét érdeklődők számára bemutatni

 kézműves vállalkozást működtetni


Kékfestő: A népművészet hagyományait, a népi kézműves, ezen belül kiemelten a kékfestés tárgyalkotás és a díszítőművészet funkcionális és esztétikai törvényszerűségeit alapul vevő, egyben korunk igényeihez igazodó, a mai tárgy és környezetkultúrába szervesen illeszkedő kékfestő termékkészítés.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
 kékfestő tárgyalkotó tevékenységében a népművészeti örökségünk, a kékfestő hagyomá
nyok továbbéltetésére
 használni a hagyományos alapanyagokat és kékfestési technikákat

 a népi kézművesség, a kékfestészet követelményei, a megrendelő igényei és a mai kor 
elvárásai közötti összhang megteremtésére
 önálló és igényes munkavégzésre a tervezéstől a kivitelezésig

 a technológiai folyamatok, az anyag és eszközszükséglet meghatározására

 szakszerű, balesetmentes eszközhasználatra

# /- #népikézműves #kékfestő #kékfestőtanfolyam #kékfestőképzés #kékfestőtanfolyamról #kékfestőoktatás #kékfestővizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Népi kézműves (Kékfestő) | Kézművesség | Művészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Népi kézműves (Takács) tanfolyam

Népi kézműves (Takács) tanfolyam

Népi kézműves (Takács) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Népi kézműves (Takács), Népi kézműves (Takács) képzés, Népi kézműves (Takács) tanfolyam, Felnőttképzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Népi kézműves (Takács) a Kárpát-medence magyar és nemzetiségi népi kézművességén belül a takácsmesterség szakma területén megfelelő kompetenciával rendelkezik a hagyományos technikák, technológiák, a motívum és formakincs táji specifikus, anyanyelvi szintű elsajátítása révén, természetes anyagokat felhasználva mai, korszerű használati és dísztárgyak, ajándéktárgyak elkészítésére.
A takács: A Kárpát-medence magyar és a Magyarországon élő nemzetiségi népi kézművességen belül a takács és népi vászonszövő szakma területén, megfelelő kompetenciákkal rendelkezik a hagyományos technikák, technológiák, motívum és formakincs táji specifikus, anya-nyelvi szintű elsajátítása révén, természetes alapanyagokat felhasználva mai, korszerű használati és dísztárgyak, ajándéktárgyak elkészítésére.

A hagyományos takács és népi vászonszövés területén olyan tárgyak megalkotására képes, melyek a népi formavilágnak megfelelnek, de a korszerű lakáskultúrában is felhasználhatóak. Ismeri és használja a hagyományos alapanyagokat, technikákat, szövés módokat, szövő szer-kezeteket, de képes azok modern változatait is alkalmazni. Ismeri a takácsmesterség és a népi vászonszövés, szövés technikáit, mintakincsét, és azok alapján alkot.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
− mestersége területén a Kárpát-medence magyar, és nemzetiségi hagyományos népi kézművesség, forma, díszítményvilágának ismeretében hiteles, a XXI. század tárgy- és környezetkultúrájának megfelelő funkcionális kézműves tárgyakat létrehozására
− a felvetés és szövés eszközeinek, szerszámainak használatára
− a takácsmesterség és a népi vászonszövés szakmai és néprajzi hagyományainak alkalmazására
− a szövetek kötésének, szövésmódjának felismerésére és a kötésrajzainak elkészítésére
− minőségi munkavégzésre
− a munka és balesetvédelmi előírások betartására
− a termékértékesítés és a közönséggel való találkozás különböző fórumain a népi kéz-műves mesterségek képviseletére
− mesterségét érdeklődők számára bemutatni
− kézműves vállalkozást működtetésére

Szakképesítés sorszáma:02143015
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

#  /-  #népikézműves #takács #takácstanfolyam #takácsképzés #takácstanfolyamról #takácsoktatás #takácsvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Népi kézműves (Takács) | Kézművesség | Művészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Népi kézműves (Népibőrműves) tanfolyam

Népi kézműves (Népibőrműves) tanfolyam

(Népibőrműves) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Népi kézműves (Népibőrműves), Népi kézműves (Népibőrműves) képzés, Népi kézműves (Népibőrműves) tanfolyam, Felnőttképzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Népi kézműves (Népi bőrműves) a Kárpát-medence magyar és nemzetiségi népi kézművességén belül a népi bőrművesség területén megfelelő kompetenciával rendelkezik a
hagyományos technikák, technológiák, a motívum és formakincs táji specifikus, anyanyelvi szintű elsajátítása révén, természetes anyagokat felhasználva mai, korszerű használati és dísztárgyak, ajándéktárgyak elkészítésére.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
− mestersége területén a Kárpát – medence magyar, és nemzetiségi hagyományos népi kézművesség forma- , díszítményvilágának ismeretében hiteles, a XXI. század környezet, lakás és viseletkultúrájának megfelelő funkcionális kézműves tárgyakat létrehozni
− mesterségét érdeklődők számára bemutatni
− kézműves vállalkozást működtetni

Népi bőrműves:
A népművészet hagyományait, a népi kézműves, ezen belül kiemelten a népi bőrműves tárgyalkotás és a díszítőművészet funkcionális és esztétikai törvényszerűségeit alapul vevő, egyben korunk igényeihez igazodó, a mai tárgy- és környezetkultúrába szervesen illeszkedő bőrműves termékkészítés.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
− bőrműves tárgyalkotó tevékenységében a népművészeti örökségünk, a népi bőrműves hagyományok továbbéltetésére
− a népi kézművesség, a bőrművesség követelményei, a megrendelő igényei és a mai kor elvárásai közötti összhang megteremtésére
− önálló és igényes munkavégzésre a tervezéstől a kivitelezésig
− a technológiai folyamatok, az anyag- és eszközszükséglet meghatározására
− szakszerű, balesetmentes eszközhasználatra

Szakképesítés sorszáma:02143012
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

#  /-  #népikézműves #népibőrműves #népibőrművestanfolyam #népibőrművesképzés #népibőrművestanfolyamról #népibőrművesoktatás #népibőrművesvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Népi kézműves (Népibőrműves) | Kézművesség | Művészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Artista II. (Akrobata) tanfolyam

Artista II. (Akrobata) tanfolyam

Artista II. (Akrobata) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Artista II. (Akrobata), Artista II. (Akrobata) képzés, Artista II. (Akrobata) tanfolyam, Felnőttképzés

Az artista olyan képzettséggel rendelkező szakember, aki cirkuszban, varietében a szakképesítés kimenetnek megfelelő feladatokat lát el. Az artista az előadóművészet rokon területein: színház, tánc, film, pantomimkaszkadőr területen képzettségének, képességeinek megfelelő feladatokat vállal. Széles körű szakmai tudása képessé teszi feladatok megoldására önálló vállalkozóként is.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
 szakképesítés kimenetnek megfelelő artistaprodukció bemutatására

 mozgásszínházi produkciókban előadóművészeti feladatok ellátására

 jogszabályi kötelezettségek ismeretére és alkalmazására

 referenciaanyagok készítésére

 piaci igények felmérésére és üzleti ajánlatok adására

 rendszeres kapcsolattartásra munkaadókkal és ügynökségekkel

 adminisztrációs tevékenységek és szerződések kötésére.

Szakképesítés sorszáma:02154001
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# /- #artistaII. #akrobata #akrobatatanfolyam #akrobataképzés #akrobatatanfolyamról #akrobataoktatás #akrobatavizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Artista II. (Akrobata) | Művészetek | Zene- és előadóművészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Artista I. (Légtornász) tanfolyam

Artista I. (Légtornász) tanfolyam

Artista I. (Légtornász) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Artista I. (Légtornász), Artista I. (Légtornász) képzés, Artista I. (Légtornász) tanfolyam, Felnőttképzés

Az Artista I. (Légtornász) végzettségű személy olyan mozgásművészi képzettséggel rendelkező szakember, aki cirkuszban, varietében, színházban és egyéb előadóművészeti helyeken artistaprodukciókat mutat be művészi kivitelezésben. Az artista az előadóművészet rokon területein (színház, tánc, film, pantomimes, kaszkadőr) képzettségének, képességeinek megfelelő művészi feladatokat lát el.

Artista produkciót tervez saját vagy mások ötletei alapján. Mások által alkotott előadásokat dolgoz fel,meglévő műsoranyagot adaptál alkalomhoz, helyszínhez.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
 hagyományos, modern, “új cirkuszi”, kortárs cirkuszi, cirkuszszínházi, fizikai színházi előadásban önállóan artista mozgásanyag művészi bemutatására
 társművészetek: zene, tánc, pantomim, színjátszás, kaszkadőr elemek felhasználására a produkciókészítés folyamatában
 új eszközök, fejlesztésére, meglévők új kombinációban történő alkalmazására

 artista tevékenysége folyamatos elemzésére, értékelésére, és tapasztalatai alapján művészi munkájának fejlesztésére

 tájékozódni a szakmai trendekről, követelményekről, felmérni saját kompetenciáit, forrásanyagot gyűjteni

 partnereinek betanítani, betaníttatni a mozgásanyagot, összehangolni tevékenységét partnereivel.

Szakképesítés sorszáma:02155010
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# /- #artistaI. #légtornász #légtornásztanfolyam #légtornászképzés #légtornásztanfolyamról

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet 

Artista I. (Légtornász) | Művészetek | Zene- és előadóművészetek |

 Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Vagyonvédelmi rendszerszerelő tanfolyam

 A vagyonvédelmi rendszerszerelő szakképesítéssel rendelkező személy objektumok,
 ingóságok technikai védelmével kapcsolatos igények pontos, szakszerű kielégítésére 
hivatott olyan szakember, aki a szakmai, valamint a vonatkozó munkabiztonsági előírások 
betartásával, az adott munkaszervezet belső szervezeti rendjének megfelelően irányítással,
 vagy önállóan végzi munkáját. 
Vagyonvédelmi rendszerszerelő tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Vagyonvédelmi rendszerszerelő, Vagyonvédelmi rendszerszerelő képzés, Vagyonvédelmi rendszerszerelő tanfolyam, Felnőttképzés

Munkaköre gyakorlása során a hatályos jogszabályok, az érvényben lévő szabványok, MABISZ ajánlások alapján az ügyfél igényének megfelelő szervezési,  kivitelezési javítási, beállítási munkákat teljesít. Ennek érdekében körültekintő helyzetfelmérést, kockázatelemzést végez és árajánlatot ad. Az árajánlat elfogadása után vázlatokat, rajzokat, leírásokat és ütemtervet készít, valamint előkészíti a szükséges eszközöket, berendezéseket.


Telepíti a védett területre a bel és/vagy kültéri biztonságtechnikai, valamint a biztonsági videó megfigyelő és képrögzítő rendszereket. A különféle rendszereket számítógéppel felprogramozza és elvégzi a rendszer beállítását, próbáját. Képes és kész számítógépet, internetet alkalmazói szinten önállóan használni, biztonságtechnikai rendszereket tervdokumentáció alapján kiépíteni, az általa telepített/beépített védelmi eszközöket, berendezéseket üzemeltetni, meghibásodás esetén a hiba detektálását és javítását elvégezni.


Érthető, egyértelmű tájékoztatást ad szakszerű használatra vonatkozóan az ügyfélnek/kezelőnek. A kivitelezett rendszerek megvalósult állapotát dokumentálja, ez alapján elkészíti az elszámolást és a munkafolyamat lezárását. 
Biztonságtechnikai,  védelmi rendszer (elektronikus, mechanikai) kialakításához tanácsot, szakmai véleményt ad.
Olyan személynek ajánlható e szakképesítés, aki elkötelezett a vagyonvédelem technikai kiszolgálása iránt, szeret elektronikai szereléseket végezni, ilyen kihívásoknak eleget tenni.

Szakképesítés sorszáma:10324020
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# / – #vagyonvédelmirendszerszerelő #vagyonvédelmirendszerszerelőtanfolyam #vagyonvédelmirendszerszerelőképzés #vagyonvédelmirendszerszerelőtanfolyamról #vagyonvédelmirendszerszerelőoktatás #vagyonvédelmirendszerszerelővizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.

Vagyonvédelmi rendszerszerelő | Személyi és vagyonvédelem | Védelmi szolgáltatások |  Tanfolyam | Szakképesítések Szakmai képzések

Tűzvédelmi főelőadó tanfolyam

A tűzvédelmi főelőadó foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban vagy szolgáltatóként 
végzi a jogszabályban meghatározott, legmagasabb tűzvédelmi kockázati szintű 
gazdálkodó szervek, létesítmények tűzvédelmi igazgatását.
Tűzvédelmi főelőadó tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Tűzvédelmi főelőadó, Tűzvédelmi főelőadó képzés, Tűzvédelmi főelőadó tanfolyam, Felnőttképzés

Feladatai körében szakmailag előkészíti és támogatja a tűzvédelemmel kapcsolatos, akár fejlesztésre irányuló vezetői döntéseket, intézkedéseket, szervezi és irányítja a tűzvédelmi szervezetben résztvevők tevékenységét, közreműködik a létesítményi tűzoltóságok megszervezésében, hatékony üzemeltetésében.

Munkáját részben önállóan, részben vezetőtársaival, beosztottjaival, valamint a hatóságokkal és a szolgáltatókkal együttműködve látja el. Intézkedik a gazdálkodó szervezet, létesítmény tűzvédelmi helyzetének rendezése, szabályozása, tűzvédelmi dokumentumainak elkészítése és helyes kezelése, a tűzvédelmi oktatással és szakvizsgával kapcsolatos feladatok ellátása, a létesítmény hatósági ellenőrzése, a tűzvédelmi jogi és szakmai szabályok betartatása, valamint a hiányosságok megszüntetése érdekében. Tűz esetén intézkedik a gazdálkodó szervezet tűzjelzéssel, tűzoltással, mentéssel, valamint a tűzvizsgálattal kapcsolatos kötelezettségeinek, feladatainak jog és szakszerű teljesítése érdekében.

Szakképesítés sorszáma:10324018
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# / – #tűzvédelmifőelőadó #tűzvédelmifőelőadótanfolyam #tűzvédelmifőelőadóképzés #tűzvédelmifőelőadótanfolyamról #tűzvédelmifőelőadóoktatás #tűzvédelmifőelőadóvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.

Tűzvédelmi főelőadó | Személyi és vagyonvédelem | Védelmi szolgáltatások|  Tanfolyam | Szakképesítések Szakmai képzések

JELENTKEZZEN MOST 2022. JANUÁRI OKJ-S KÉPZÉSEINKRE

JELENTKEZZEN MOST 2022. JANUÁRI OKJ-S KÉPZÉSEINKRE
2022-ben a legkeresettebb OKJ képzések a piacvezető felnőttképzőnél Intenzív OKJ-s tanfolyamok több helyszínen vagy akár kihelyezett formában is.
Ingyenes és fizetős OKJ tanfolyamok

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Új irányt és lendületet adunk jövődnek.  © 2022

 

Aranykalászos gazda OKJ tanfolyam

Pincér OKJ tanfolyam

Pék OKJ tanfolyam

Pedagógiai- és családsegítő munkatárs OKJ tanfolyam

Óvodai dajka OKJ tanfolyam

Munkavédelmi technikus OKJ tanfolyam

Logisztikai és szállítmányozási ügyintéző

Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő

Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő OKJ

Fodrász (Komplex) OKJ tanfolyam

Fodrász (Elmélet+Vizsga) OKJ tanfolyam

Festő mázoló tapétázó OKJ tanfolyam

Élelmezésvezető OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Energiaátalakitó-berendezés kezelője) OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Emelőgépkezelő (kivéve targonca)) OKJ tanfolyam

CAD-CAM informatikus OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Alapozás, közmű-és fenntartási-gép kezelő) OKJ tanfolyam

Élelmiszer-, vegyiárú eladó OKJ tanfolyam

Virágkötő (Komplex) OKJ tanfolyam

Boltvezető OKJ tanfolyam

Kozmetikus (Komplex) OKJ tanfolyam

Kisgyermekgondozó-, nevelő OKJ tanfolyam

Hegesztő OKJ tanfolyam

Kézápoló és Műkörömépítő OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Útépítő- és karbantartó gép kezelője) OKJ tanfolyam

Falusi vendéglátó OKJ tanfolyam

Demencia gondozó OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Targoncavezető) OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Földmunka-, rakodó és szállítógép kezelője) OKJ tanfolyam

Számítógép-szerelő, karbantartó OKJ tanfolyam

Számítógépes adatrögzítő OKJ tanfolyam

Építő- és anyagmozgató gép kezelője (Építésianyag-előkészítő gép kezelője) OKJ tanfolyam

Elektronikai gyártósori műszerész OKJ tanfolyam

Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyam

Szárazépítő OKJ tanfolyam

Szakács (Komplex) OKJ tanfolyam

Szakács (Elmélet+Vizsga) OKJ tanfolyam

Raktárvezető OKJ tanfolyam

A céljaink, fejlődésünk, növekedésünk elérése, életünk minden pillanatában jelen van!
Mi mindenben támogatunk, mindegy milyen célt tűztél ki a jövőd tekintetében!
Képzéseinken, tréningjeinken keresztül igazi tudást adunk Neked, Magyarországnak!Ágazati területeket kötünk össze a legújabb technológiákkal, modernizációval, és trendekkel!
Új irányt és lendületet adunk jövődnek.

MODELLO 
Tudást adunk!
Régi OKJ-s tanfolyamok. Jelentkezz! Becsatlakozási lehetőség!

kozmetikus tanfolyam

 

Tűzvédelmi előadó tanfolyam

A tűzvédelmi előadó foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban vagy szolgáltatóként 
tűzvédelemmel kapcsolatos szakmai feladatokat lát el azoknál a gazdálkodó szervezeteknél,
létesítményeknél, amelyekre a vonatkozó jogszabály legfeljebb középszintű tűzvédelmi 
szakképesítéssel rendelkező személy foglalkoztatását, illetve megbízását írja elő.
Tűzvédelmi előadó tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Tűzvédelmi előadó, Tűzvédelmi előadó képzés, Tűzvédelmi előadó tanfolyam, Felnőttképzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Feladatai körében szakmailag előkészíti a tűzvédelemmel kapcsolatos, akár fejlesztésre irányuló, vezetői döntéseket és részt vesz azok végrehajtásának ellenőrzésében. A tűzvédelmi használati szabályokkal teljes mértékben tisztában van, a létesítés alapvető szabályait ismeri. Intézkedik a gazdálkodó szervezet, létesítmény tűzvédelmi helyzetének rendezéséről, szabályozásáról, tűzvédelmi dokumentumainak elkészítéséről és helyes kezeléséről papír alapon vagy elektronikus
formában, a tűzvédelmi oktatással és szakvizsgával kapcsolatos feladatok ellátásával kapcsolatosan, a tűzvédelmi jogi és szakmai szabályok betartatásáról, valamint a hiányosságok megszüntetéséről.

Tűzvédelmi oktatást tart, szervez. Tűzvédelmi gyakorlatokat tervez és értékel.
Kapcsolatot tart az illetékes hatósággal. Szakkérdésekben a munkavállalókkal, valamint a külső partnerekkel kommunikál. Munkáját részben önállóan, részben vezetői iránymutatás mellett, valamint a hatósággal és a szolgáltatókkal együttműködve látja el.

Tűz esetén intézkedik a gazdálkodó szervezet tűzjelzéssel, tűzoltással, mentéssel, valamint a tűzvizsgálattal kapcsolatos kötelezettségeinek, feladatainak jogszerű és szakszerű teljesítése érdekében.

# / – #tuzvedelmieloado #tuzvedelmieloadotanfolyam #tuzvedelmieloadokepzes #tuzvedelmieloadotanfolyamrol #tuzvedelmieloadotanfolyamindul #tuzvedelmieloadovizsga #tuzvedelmieloadovizsgakovetelmeny

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.

Tűzvédelmi előadó | Személyi és vagyonvédelem | Védelmi szolgáltatások |  Tanfolyam | Szakképesítések Szakmai képzések

Tűzoltó szerparancsnok tanfolyam

A Tűzoltó szerparancsnok készenléti jellegű szolgálati ideje alatt az alárendeltségébe tartozó
állomány parancsnoka. 
Tűzoltó szerparancsnok tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Tűzoltó szerparancsnok, Tűzoltó szerparancsnok képzés, Tűzoltó szerparancsnok tanfolyam, Felnőttképzés

A számára előírt jelentési, adminisztrációs, képzési és káresemény értékelési feladatokat végez és végeztet. Betartja, betartatja a munkavédelmi, a környezetvédelmi, biztonsági előírásokat. Részfeladatokat lát el a készenléti állomány helyi szintű továbbképzésében. Feladatellátása során híradástechnikai, informatikai és más rendszeresített, a szolgálata ellátásához szükséges eszközöket használ. Riasztás esetén az alárendeltségébe tartozó állománnyal kivonul a káreseményheza vonatkozó jogszabályoknak és belső szabályozóknak megfelelően irányítja, illetve közreműködik annak felszámolában.

Együttműködik társszervek képviselőivel, a káresemény felszámolásában résztvevő közreműködőkkel. Tevékenysége során a szakmai szabályok betartásával alkalmazni tudja a rendszeresített tűzoltási és műszaki mentési szakfelszereléseket, valamint a szükséges védőeszközöket. A tűzoltás alapvető feltételeit biztosító létesítési szabályokat felismerve avatkozik be a káresemény helyszínénA személyiségi jogokra, az adatvédelemre és információszabadságra vonatkozó szabályok betartásával adatokat szerez be, kutatást végez, adatokat összesít az adott káresetre vonatkozóan. A katasztrófavédelem hatáskörébe tartozó, polgári védelmi, iparbiztossági intézkedések meghozatalában, végrehajtásában közreműködik.

Szakképesítés sorszáma:10325013
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# / – #tűzoltószerparancsnok #tűzoltószerparancsnoktanfolyam #tűzoltószerparancsnokképzés #tűzoltószerparancsnoktanfolyamról #tűzoltószerparancsnokoktatás #tűzoltószerparancsnokvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.

Tűzoltó szerparancsnok | Személyi és vagyonvédelem | Védelmi szolgáltatások |  Tanfolyam | Szakképesítések Szakmai képzések

Tűzoltó tanfolyam

A Tűzoltó a számára meghatározott helyenidőben és  a katasztrófák elleni védekezésért
 felelős miniszter által rendelettel kiadott öltözködési szabályzatban előírt 
Tűzoltó tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Tűzoltó, Tűzoltó képzés, Tűzoltó tanfolyam, Felnőttképzés

 szolgálati öltözetben, tűzoltó szakfelszerelések és eszközök használatával  önállóan vagy csapatmunkában életmentési, tűzoltási, műszaki mentési feladatok végrehajtásában közreműködik akár speciális beavatkozást igénylően is (veszélyes anyagok, veszélyes állatok, sugárveszélyes környezet jelenlétében is).

Képzéseken és gyakorlatokon vesz részt, valamint ellátja egyéb (a készenléti jelle szolgálat ellátásához kapcsolódó, a szolgálati elöljáró által meghatározott karbantartási, körletrendezési, málházási stb.) szolgálati feladatait. Minden munkafolyamatnál  felelősségteljesen  gondoskodik a szolgálati, munkavédelmi, egészségügyi és egyéb, a tűzoltóság szervezetén belül meghatározott biztonsági előírások szabályainak maximális betartásáról. Szakmai felkészültségének érdekében folyamatosan önképzést végez, végrehajtja a tűzoltó szakfelszerelések napi karbantartási feladatait.

Használja a számára biztosított védőfelszereléseket. A rendszeresített híradó eszközöket kezeli, a rádióforgalmazás szabályainak betartásával használja, jelentési kötelezettségeinek megfelelően hírforgalmat bonyolít. Működteti a tűzoltás, illetve műszaki mentés felszámolására rendszeresített eszközöket, gépi berendezéseket, az ezek kezeléséhez szükséges ismereteket elsajátítja. Ismeri a tűzoltó gépjárművek csoportosítását, azok taktikai használhatóságának általános alapelveit. Betartja a tűzoltóság tevékenységét leíró jogszabályok belső szabályozók vonatkozó előírásait.

Szakképesítés sorszáma:10323008
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

# / – #tűzoltó #tűzoltótanfolyam #tűzoltóképzés #tűzoltótanfolyamról #tűzoltóoktatás #tűzoltóvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.

Személyi és vagyonvédelem | Védelmi szolgáltatások | Tanfolyam | Szakképesítések Szakmai képzések

Kéményseprő tanfolyam

A kéményseprő önállóan elvégzi az égéstermékelvezetők és tartozékainak tisztítását, 
ellenőrzését, műszaki felülvizsgálatát, valamint kéményseprőmester irányításával az 
égéstermékelvezető műszaki vizsgálatát. 
Kéményseprő tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Kéményseprő, Kéményseprő képzés, Kéményseprő tanfolyam, Felnőttképzés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Feladatellátása során feltárja az égéstermék elvezető hibáit. Alapvető műszaki kommunikációt folytat, tájékoztatja szóban és írásban az ügyfeleket a szükséges információkról, építész, gépész tervet olvas.

Elvégzi az alapvető tüzeléstechnikai és az égéstermékelvezetővel kapcsolatos méréseket, továbbá a tüzelőberendezések égéstermék és töltet oldali tisztítását, valamint a szellőzési rendszerek ellenőrzését, tisztítását. Kapcsolódó preventív tűz és környezetvédelmi, energiahatékonysági tevékenységet végez. Kitölti a munkavégzéshez rendszeresített dokumentumokat. Célspecifikus elektronikus rendszerben történő adatrögzítést és adatfeldolgozást végez. Alapvető informatikai rendszerekben felhasználói szinten dolgozik. Baleset esetén intézkedik a veszélyhelyzet elhárítása érdekében a tűz, balesetmunkavédelmi és elsősegélynyújtási szabályok és etikai elvárások szerint.

Szakképesítés sorszáma:10323027
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2021.04.12

# / – #kéményseprő #kéményseprőtanfolyam #kéményseprőképzés #kéményseprőtanfolyamról #kéményseprőoktatás #kéményseprővizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.

Kéményseprő  | Személyi és vagyonvédelem | Védelmi szolgáltatások | Tanfolyam | Szakképesítések Szakmai képzések

Katasztrófavédelmi ügyintéző (polgári védelmi-iparbiztonsági) tanfolyam

A katasztrófavédelmi ügyintéző a gazdálkodó szervek, szervezetek, intézmények vezetőjének 
közvetlen irányítása mellett, önállóan vagy másokkal együttműködve, a jogszabályokban
meghatározott katasztrófavédelmi (polgári védelmi és iparbiztonsági) feladatainak ellátása
körében kialakítja a gazdálkodó szervek, szervezetek, intézmények ¬ hatósági határozatban
meghatározott polgári védelmi feladataihoz szükséges feltételeket, tervezi a komplex 
logisztikai biztosítás folyamatát. 
Katasztrófavédelmi ügyintéző (polgári védelmi-iparbiztonsági) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Katasztrófavédelmi ügyintéző (polgári védelmi-iparbiztonsági), Katasztrófavédelmi ügyintéző (polgári védelmi-iparbiztonsági) képzés, Katasztrófavédelmi ügyintéző (polgári védelmi-iparbiztonsági) tanfolyam, Felnőttképzés

A hivatásos katasztrófavédelmi szerv helyi szervével folyamatosan kapcsolatot tartva meghatározza az eseménykezelés szabályainak megfelelően a havária események során (pl.: árvíz, beavatkozás veszélyes anyag jelenlétében) az együttműködő szervek, szervezetek releváns körét, azokkal kapcsolatot tart a gazdálkodó szervek, szervezetek, intézmények feladatait illetően.

Feltárja a kockázatbecslés alapján a gazdálkodó szerv, szervezet, intézmény veszélyeztetettségét, adatot szolgáltat a települések katasztrófavédelmi osztályba sorolásáhozFeltárva és elemezve a gazdálkodó szerv, szervezet, intézmény vonatkozásában az ipari tevékenységek, technológiák kockázatát, kockázatazonosítást és kockázatértékelést végez, szervezi és részt vesz a kockázatbecslési eljárásban. Javaslatokat tesz a gazdálkodó szervek, szervezetek, intézmények dolgozóit érintő biztonságos működést biztosító feladatok meghatározásakor.

Elkészíti a veszélyes üzem üzemazonosítási dokumentumait és a szükséges védelmi terveket (belső védelmi terv, súlyos káreseményelhárítási terv). Megtervezi a veszélyesáruszállítás folyamatát. Megtervezi és létrehozza a gazdálkodó szerv, szervezet, intézmény polgári védelmi szervezetét, megtervezi annak felkészítését, alkalmazását, javaslatokat tesz a technikai eszközök biztosításáraÖsszeállítja a munkahelyi veszélyelhárítási tervetmeghatározza a gazdálkodó szerv, szervezet, intézmény lakosságvédelmi feladatait, a polgári védelmi és iparbiztonsági vonatkozású, kötelezően elkészítendő, a katasztrófavédelmi hatóság által előírt formátumú dokumentumokat.

Szakképesítés sorszáma:10324007
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2020.10.29

 # / – #katasztrofavedelmiugyintezo #katasztrofavedelmiugyintezotanfolyam #katasztrofavedelmiugyintezo #katasztrofavedelmitanfolyamrol #katasztrofavedelmitanfolyamindul #katasztrofavedelmiugyintezovizsga #katasztrofavedelmiugyintezovizsgakovetelmeny

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.

Népi kézműves (Gyékény, szalma és csuhétárgy készítő) tanfolyam

Népi kézműves (Gyékény, szalma és csuhétárgy készítő) tanfolyam

Népi kézműves (Gyékény, szalma és csuhétárgy készítő), Népi kézműves (Gyékény, szalma és csuhétárgy készítő) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Népi kézműves (Gyékény, szalma és csuhétárgy készítő), Népi kézműves (Gyékény, szalma és csuhétárgy készítő) képzés, Népi kézműves (Gyékény, szalma és csuhétárgy készítő) tanfolyam, Felnőttképzés

Népi kézműves (Gyékény, szalma, és csuhétárgykészítő ) a Kárpátmedence magyar és nemzetiségi népi kézművességén belül gyékény, szalma, csuhétárgykészítés területén megfelelő kompetenciával rendelkezik a hagyományos technikák, technológiák, a motívum és formakincs táji specifikus, anyanyelvi szintű elsajátítása révén, természetes anyagokat felhasználva mai, korszerű használati és dísztárgyak, ajándéktárgyak elkészítésére.

A szakképesítéssel rendelkező képes:
 mestersége területén a Kárpát  medence magyar, és nemzetiségi hagyományos népi kézművesség forma , díszítményvilágának ismeretében hiteles, a XXI. század környezet, lakás és viseletkultúrájának megfelelő funkcionális kézműves tárgyakat létrehozni

 mesterségét érdeklődők számára bemutatni

 kézműves vállalkozást működtetni


Gyékény, szalma és csuhétárgykészítő: A Kárpátmedencében a magyar és nemzetiségi népi kézművességen belül, a gyékény, szalma, csuhé tárgykészítés táji specifikus területén megfelelő kompetenciával rendelkezik a hagyományos technikák, technológiák, motívum és formakincs anyanyelvi szintű elsajátítása révén, természetes anyagokat felhasználva mai, korszerű használati és dísztárgyak, ajándéktárgyak elkészítésére

A szakképesítéssel rendelkező képes:
 a Kárpátmedencében hagyományos magyar és nemzetiségi gyékény, szalma, csuhétárgyak megmunkálási technikáinak meghatározására, gyakorlati alkalmazására

 műhelyrajz készítésére, értelmezésére

 az alapanyagok tulajdonságainak meghatározására a felhasználhatóság figyelembevételével

 az alapanyagok gyűjtésére, tárolására, előkészítésére, kiválasztására különböző technikák esetén

 a tárgykészítés eszközeinek, szerszámainak, segédanyagainak rendeltetésszerű használatára

 a gyékény, szalma, és csuhétárgyak készítésének elméleti, és gyakorlati bemutatására

 az alapanyagokból megfelelő formájú, funkciójú és díszítményű használati, vagy dísztárgy készítésére, amelyek a mai igényeknek is megfelelnek

 a befejező műveletek, és a javítások elvégzésére

 a késztermék megfelelő raktározására, előkészítésére az árusításhoz

 az értékesítés bonyolítására

 vállalkozás működtetésére

 a munkavédelem céljainak, teendőinek alkalmazására

# /- #népikézműves #gyékényszalmaéscsuhétárgykészítő #gyékényszalmaéscsuhétárgykészítőtanfolyam #gyékényszalmaéscsuhétárgykészítőképzés #gyékényszalmaéscsuhétárgykészítőtanfolyamról #gyékényszalmaéscsuhétárgykészítőoktatás #gyékényszalmaéscsuhétárgykészítővizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Népi kézműves (Gyékény szalma és csuhétárgy készítő) | Kézművesség | Művészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Virágdekoratőr tanfolyam

A virágdekoratőr fő feladata különféle üzleti, kulturális és családi események,
rendezvények alkalmi és tartós díszítése virágokkal, növényekkel, kellékekkel, valamint
szállodák, éttermek, bemutatótermek külső és belő dekorációjának elkészítése, továbbá 
kirakatok, üzletek berendezésének tervezése és kivitelezése.
Virágdekoratőr tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Virágdekoratőr, Virágdekoratőr képzés, Virágdekoratőr tanfolyam, Felnőttképzés

 

A klasszikus virágkötészet szabályainak és törvényeinek ismeretén túl haladó szinten képes alkalmazni a téralakítás szabályait is.
Otthonosan mozog mind a történelmi stílusok, mind a 20. és 21. századi divat- és stílusirányzatok között.

A virágdekoratőr folyamatosan nyomon követi az új trendeket, divatirányzatokat, képezi magát, tájékozódik az újdonságokról. Felméri a megrendelők igényeit, figyelembe veszi elképzeléseiket, ezek alapján megtervezi a rendelkezésre álló tér, helyiség dekorációját, látványtervet, valamint árajánlatot készít, szükség esetén kompromisszumos megoldásokat ajánl.

Szerződéseket ír árajánlat alapján. A virágdekoratőr ismer, és munkája során használ különféle digitális eszközöket, programokat, alkalmazásokat, melyek közül a megrendelő igényéhez alkalmazkodva választja ki a megfelelőt. A virágkötészetben használt klasszikus technikák mellett alkalmaz egyéb téralakító, szerkezetépítő és díszítő technikákat is (pl.: fóliavágás, transzferálás, szerelés, fúrás, ragasztás, festés, varrás, decoupage, kötés, horgolás, laminálás).

Szakképesítés sorszáma:02144019
Programkövetelmény érvényességének kezdete:2021.01.08

#  /-  #virágdekoratőr #virágdekoratőrtanfolyam #virágdekoratőrképzés ##virágdekoratőrtanfolyamról #virágdekoratőroktatás #virágdekoratőrvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Virágdekoratőr | Kézművesség | Művészetek | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

PMKH 2022 FELNŐTTKÉPZÉSI ELLENŐRZÉSI TERV.

Felnőttképzési Tevékenységet folytató intézmények 2022 hatósági ellenőrzése!

A PMKH 2022. ÉVI ELLENŐRZÉSI TERVE
MEGJELENT A KORMÁNYHIVATAL 2022. ÉVI ELLENŐRZÉSI TERVE!

Pest-Megyei-Kormanyhivatal-2022-evi-Hatosagi-Ellenorzesi-Terv
Forrás: PMKH
—————————————————-

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet.
Új irányt és lendületet adunk jövődnek.  © 2022

A céljaink, fejlődésünk, növekedésünk elérése, életünk minden pillanatában jelen van!
Mi mindenben támogatunk, mindegy milyen célt tűztél ki a jövőd tekintetében!
Képzéseinken, tréningjeinken keresztül igazi tudást adunk Neked, Magyarországnak!
Ágazati területeket kötünk össze a legújabb technológiákkal, modernizációval, és trendekkel! “Új irányt és lendületet adunk jövődnek.”

MODELLO  Tudást adunk!
Fülöp Henrik

 

 

 

 

 

Sportszervező munkatárs tanfolyam

Közreműködik sportszervezetek, sportszövetségek szakmai feladatainak ellátásában, 
működésének biztosításában.
Sportszervező munkatárs tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Sportszervező munkatárs tanfolyam, Sportszervező munkatárs képzés, Sportszervező munkatárs tanfolyam, Felnőttképzés

 Közreműködik a sporttevékenység fejlesztését szolgáló projektek előkészítésében, lebonyolításában. Edzőtáborokat, sportversenyeket és egyéb sportrendezvényeket szervez. A sportrendezvény tervezésében, szervezésében aktív szerepet vállal. Koordinálja a rendezvénnyel kapcsolatos marketingfeladatokat.

Közreműködik a tevékenységével összefüggő jogi és igazgatási feladatok ellátásában (egyeztetések, programok, engedélyek, nyilvántartások, jelentések, költségvetés stb.). Ellátja a versenyek előkészítésével, lebonyolításával kapcsolatos feladatokat (szakmai egyeztetés, forgatókönyv elkészítése, egészségügyi szolgálat igénylése, közreműködők biztosítása és tevékenységük megszervezése) és az utómunkálatokat. Részt vesz az sportolók foglalkozásai, versenyei szervezésében. Sporthoz és rekreációhoz kapcsolódó rendezvényeket szervez.

Szakképesítés sorszáma: 10144001
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2021.01.08

# /- #sportszervezőmunkatárs #sportszervezőmunkatárstanfolyam #sportszervezőmunkatársképzés #sportszervezőmunkatárstanfolyamról #sportszervezőmunkatársoktatás #sportszervezőmunkatársvizsga

Sportoktató (vívás sportágban) tanfolyam

A vívás sportoktató szakember célirányosan tervezi, szervezi és irányítja az oktatáson
 résztvevők foglalkozását. Tisztában van a sportág hazai és nemzetközi történetével.
Sportoktató (vívás sportágban) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Sportoktató (vívás sportágban), Sportoktató (vívás sportágban) képzés, Sportoktató (vívás sportágban) tanfolyam, Felnőttképzés

Alapszinten megtanítja a sportág mozgásanyagát, ismeri a sportág versenyszabályait. Sportágspecifikus ismereteket nyújt, kialakítja a sportági jártasságot, képességeket, készségeket fejleszt.

Felismeri és gondozza a tehetséget. Értékeli a tanulók edzéseken nyújtott teljesítményét, a korszerű pedagógiai és edzéselvek, edzésmódszerek figyelembevételével fejleszti teljesítőképességüket és teljesítő-készségüket. Felméri a tanulók technikai tudását és képes javítani azokat. Részt vesz a sport és egyéb szabadidős tevékenységet szervező egység/intézmény munkájában. Részt vesz a szabadidős sportolók foglalkozásai, versenyei szervezésében, irányításában. Tanácsaival segíti az egészséges életmódra törekvők sportolási programjának összeállítását.

Szakképesítés sorszáma: 10144007
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2021.04.12

# /- #sportedző #vívássport #sportedzővívássportágban #sportedzővívássportágbantanfolyam #sportedzővívássportágbanképzés #sportedzővívássportágbantanfolyamról #sportedzővívássportágbanoktatás #sportedzővívássportágbanvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Sportoktató (vívás sportágban) | Sportok | Személyi szolgáltatások | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések

Sportedző (evezés sportágban) tanfolyam

Az evezés sportedző szakember célirányosan életkornak és nemnek megfelelően tervezi, 
szervezi és irányítja a sportolók, csapatok rövid-, közép- és hosszú távú felkészítését és 
versenyeztetését. 
Sportedző (evezés sportágban) tanfolyammal kapcsolatos információk - felnottkepzes.hu

Sportedző (evezés sportágban), Sportedző (evezés sportágban) képzés, Sportedző (evezés sportágban) tanfolyam, Felnőttképzés

Ismeri az evezős eszközök méreteit, beállítási szempontjait. Képes az evezős eszközök karbantartására, kisebb javítására.

Ismeri, és megtanítja a sportág korszerű technikai elemeit, technikáját. Értékeli a sportolók edzéseken és a versenyeken nyújtott teljesítményét, a korszerű pedagógiai és edzéselvek, edzésmódszerek figyelembevételével fejleszti teljesítőképességüket és teljesítőkészségüket. Felméri sportolói állóképességét, technikai tudását, valamint edzéstervet készít, irányítja annak végrehajtását. Edzőversenyeket és -versenyeket, illetve edzőtáborokat szervez. Megszervezi és koordinálja a rábízott sportolók felkészítésében együttműködő szakemberek tevékenységét (sportorvos, pszichológus stb.). Sportágában részt vesz a sport és egyéb szabadidős tevékenységet szervező egység/intézmény munkájában.

Szakemberként az evezés számos területén – mint verseny-, túra és rekreációs-, fix üléses és tengeri-, egyetemi-, para-, valamint ergométeres evezés – részt vesz az amatőr sportolók foglalkozásai, versenyei szervezésében, irányításában. Ismeri az evezés hazai-, és nemzetközi szervezeteinek működését, és alapvető versenyszabályait. Tanácsaival segíti az egészséges életmódra törekvők táplálkozásának,sportolási programjának összeállítását.

Szakképesítés sorszáma: 10145008
Programkövetelmény érvényességének kezdete: 2021.04.12.

# /- #sportedzőevezéssportágban #sportedzőevezéssportágbantanfolyam #sportedzőevezéssportágbanképzés #sportedzőevezéssportágbantanfolyamról #sportedzőevezéssportágbanoktatás #sportedzőevezéssportágbanvizsga

MODELLO Módszertani és Képzési Intézet

Sportedző (evezés sportágban) | Sportok | Személyi szolgáltatások | Tanfolyam Szakképesítések | Szakmai képzések